P
imasz . Inspiráló . Nőies

FlickR

PIN magazin

hétfő, március 18

Kopenka


A PIN magazin bemutatja:






Az eredeti szakmád nem cukrász. Mégis, hogyan lettél végül az?

B.c., azaz “before children” reklámügynökségen dolgoztam kreatívként, úgyhogy mindig volt egy ilyen “vénám”, a gyerekek megszületése azonban alapjaiban változtatta meg az életemet. Számomra hamar egyértelművé vált, hogy ugyanazzal az elhivatottsággal már nem vagyok képes visszamenni a reklámszakmába, akkor viszont miért is tenném... Keresgéltem az utamat - nem túlságosan tudatosan, de mindenképp nyitottan arra, hogy mi lehetne az a munka, amelyben ki tudok teljesedni, ám hagy időt a családomra is. Ennek a folyamatnak egyik jelentős állomása volt egy torta megszületése, amire mindenki - bevallom, én is - rácsodálkozott. 
Ekkor gondolkodtam el először azon, hogy ez lehetne az új irány: hiszen tagadhatatlanul kreatív feladat, a dizájn kitalálásakor pedig fel tudom használni azt a gondolkodásmódot, amit a reklámügynökségen elsajátítottam. Az pedig a hab volt a tortán, hogy mindeközben süthetek is mindenféle finomságokat, amit addig is szívesen tettem.

Milyen utat jártál be a váltás során?
Többnyire autodidakta rmódon képeztem magam rengeteg gyakorlással, a sok-sok torta elkészítése mellett pedig végül elvégeztem a cukrásziskolát is.

Honnan jött a Kopenka név?
A Kopenka névnek nincs semmi eredeti jelentése, mindössze egy kedves hangzású szó, amit még kismamaként használtam a fórumozáshoz. De szerintem illik a tortáimhoz:).

Kinek készülnek a tortáid?
Mindenkinek, akinek fontos, hogy egyedi, szerethető kis “műalkotást” ajándékozzon szeretteinek, vagy saját magának. A “műalkotás” szó alatt itt persze nem a tökéletességet értem, hanem a megismételhetetlenségét minden egyes süteménynek.

Milyen tervekkel vágsz neki az évnek, a jövőnek?
Hamarosan elkészül a Kopenka műhely Budán, ami tulajdonképpen egy icipici konyha lesz, ahová bejelentkezéssel lehet majd eljönni megbeszélésre, illetve az elkészült süteményekért. A műhely kapacitása bizony nagyon limitált lesz, úgyhogy grand opening-et nem ígérhetek, de első lépésnek szerintem ez is tökéletes. Aztán majd jöhet egy beülős sütiző…



Viczkó Beával találkozhattok még a chefparade workshopjain is: